A magyar őszben, amikor a Nap már eltűnt, de a hó még
várat magára, nagy örömmel bóklászom a budapesti utcákon. És nem csak a város
szépsége ragad magával, hanem ahogy befogadja az idelátogatókat, nem is
beszélve az emlékekről, melyeket felébreszt bennem. Kedvenc európai városaim
Bergen, Párizs, Velence, Prága és Stockholm, de valamiért mindegyikben
idegennek érzem magam. Budapesten viszont nem. Egy pillanatra megfeledkezem a
távolságról, és elképzelem, hogy Buenos Airesben sétálgatok. Leírhatatlan az érzés.
Nehéz megmagyarázni, de van valami nagyon hasonló a két város között. Néha
eszembe jut, hogy épp olyanok, mint két ikertestvér, akiket rejtélyes módon
elválasztottak születésükkor. Előfordulhat, hogy egy utazási iroda most felháborodna, mert
nem a Lánchídról, vagy a Budai Várról, sőt nem is a Hősök Teréről beszélek.
Sokkal inkább ámulatba ejtenek az elfeledett kapuk, a szürke épületek, a diszkrét
tekintetek vagy a névtelen utcák. Olyan megfoghatatlan részletek ezek, melyek leginkább
kifejezik Budapest sajátos lelkületét.
Meglátok egy régi múzeumot, és az a benyomásom, hogy igazából Buenos Aires belvárosában kószálok egy ünnepnapon vagy éjszaka, amikor az irodaházakban egy lélek sincs. Az elegáns Andrássy úton az Oktogon felé sétálva úgy érzem, mindjárt megérkezem a Buenos Aires-i La Biela kávézóba vagy az Alvear Hotel pékségébe. A történelem minden bizonnyal alátámasztja különös benyomásaimat, ugyanis Buenos Aires és Budapest (de leginkább Pest) gazdaságilag és építészetileg ugyanabban az időszakban, a 19. század végén virágoztak fel. A neoklasszicizmus és a boldog békeidők rendkívüli emlékműveket hagytak örökül nosztalgikus lakói számára.
Mindkét város legendás folyók partján indult növekedésnek, melyekkel a város lakóinak nem mindig volt könnyű dolga. Budapest a Duna áradásait több évszázados harcok után tudta csak szabályozni. Ugyanakkor, Buenos Aires több évtizedig hátat fordított a La Plata folyónak, mintha csak el akarta volna felejteni, hogy neki köszönheti létét.
Ebédidőben a Vásárcsarnokból (melyet tekinthetünk a
Buenos Aires-i Mercado del Progreso bátyjának is) a Pampas étterem felé veszem
az irányt, hogy újra érezzem az argentin steak hamisítatlan ízét, mely
nyugodtan felveheti a versenyt Buenos Aires legjobb rostonsültjeivel (igaz, egy
kicsit borsosabb áron). Az ablakon kinézve, megjelennek a tangó búskomor főszereplői:
elegáns külsejű, visszafogott, de elszánt úriemberek, akiknek arcán tükröződik,
hogy az élet lehetne jobb is.
Késő délutáni séták után a Centrál vagy a New York Kávéházban megfeledkezem arról, hogy mennyire hiányoznak Buenos Aires-i törzshelyeim, a Tortoni vagy az Ideal kávéház. Nem is szólva arról, hogy a Carlos Kávéház egyértelmű tisztelgés a „Mi Buenos Aires querido” szerzője előtt. Amikor leszáll az éj, egy villamos szeli ketté a ködös körutat. Az idős, bajszos villamosvezetőre nézek, és a számon van a kérdés: „Főnök úr… Nem vinne el a Liniers vasútállomásig?” A vezető rám pillant, és úgy mosolyog, mintha elfojtott kérdésemet megértette volna.
Késő délutáni séták után a Centrál vagy a New York Kávéházban megfeledkezem arról, hogy mennyire hiányoznak Buenos Aires-i törzshelyeim, a Tortoni vagy az Ideal kávéház. Nem is szólva arról, hogy a Carlos Kávéház egyértelmű tisztelgés a „Mi Buenos Aires querido” szerzője előtt. Amikor leszáll az éj, egy villamos szeli ketté a ködös körutat. Az idős, bajszos villamosvezetőre nézek, és a számon van a kérdés: „Főnök úr… Nem vinne el a Liniers vasútállomásig?” A vezető rám pillant, és úgy mosolyog, mintha elfojtott kérdésemet megértette volna.
Budapest és Buenos Aires annyira hasonlóak… Az egyik majdnem
egy igazán nagy birodalom fővárosa lett, a másik egy olyan birodalom igazi
fővárosává vált, mely soha sem létezett igazán.
Ez a cikk ez nagyon jó!
ResponderEliminarVégre egy hiteles forrás, mennyire hasonló tud lenni Buenos Aires és Budapest!
Gracias !
Eliminar