2013. augusztus
20-án, Szent István napján, Áder János Köztársasági elnök ünnepi beszédében
Széchenyi Istvánt idézte: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Ez volt az egyetlen idézet a beszédében. Nemzeti ünnepen az államelnökök
rendszerint nem akárkitől idéznek. Nem véletlen, hogy egy olyan nagy hazafi
szavait idézte a magyar államelnök, aki nem csak megfontolt politikus volt –
liberális konzervatív –, hanem iparosodást szorgalmazó ország-fejlesztő
államférfi, aki jól ismerte Európát és tudta, hogy Magyarország is képes lenne
oda eljutni, ahova európai szomszédjai. Csakhogy addig igen küzdelmes út
vezetett.
Nem voltam még olyan magyar városban, ahol ne lenne Széchenyi tér, út vagy utca. A nagyköveti rezidencia ugyancsak egy róla elnevezett utcában áll, ezért már megérkezésem óta kíváncsi voltam a névadó személyre és érdemeire. Miután a Habsburg haderő tisztjeként részt vett a Napóleon elleni harcokban (1809-1825), Széchenyi István gróf életét hazájának szentelte. Sokrétű és termékeny volt ez az élet. Hadd hozzak fel néhány példát tettei közül – már egy ilyen is elég lenne, hogy valakire örökké emlékezzen az utókor:
- 1825-ben egyévi
jövedelmét ajánlotta fel azért, hogy abból megalapítsák a Magyar Tudományos
Akadémiát.
- Ösztönözte,
megterveztette és személyesen irányította a Duna és a Tisza folyók medrének
szabályozását. Az évszázados fenyegetettség, amit a folyók áradása jelentett,
így átalakult egy nagyszerű lehetőséggé, amivel a magyar termékeket bekapcsolta
a külföldi áruforgalomba.
- Megépíttette a
Lánchidat, mely Budapest legszebb dísze ma is, valamint a Várhegyet átszelő
Alagutat. Nemzeti Színházat is építtetett.
- 1830-ban megjelent
„Hitel” című könyve, amely útmutató volt a feudalizmus felszámolásában és az
ország ipari fejlesztésében.
-
„Lovakrul” című könyve nem csak a lóversenyek szervezett fejlődésére szolgált –
bár kétségtelenül jót tett a magyar lovassportnak –, hanem az állattenyésztés
és a lovak gazdasági fontosságára hívta fel a figyelmet.
A 19. század embere
volt, élete mozgalmas és tevékeny, teljes elkötelezettséggel munkálkodott
számtalan területen. Politikusként Habsburg-párti volt, egészen 1848-ig. Ekkor
értette meg, hogy a nemzet függetlensége szükséges a haladáshoz, ez pedig csak
forradalom útján volt megvalósítható. 45 éves, amikor felségül veszi elhunyt
barátjának özvegyét, azt az asszonyt, akit évek óta szeretett. A 48-as
forradalom vége felé egészsége megromlott, idegszanatóriumba vonult, de élete
végéig publikált politikai leveleket, iratokat. Az osztrák udvar ellene fordult
utolsó éveiben, és az idős gróf 1860-ban saját kezével vetett véget életének.
Nyughelye a család
birtokán, Nagycenken található, ahol a személyiségét hűen tükröző, nemes
egyszerűséggel berendezett kastély parkjában még egy gőzmozdonyos kisvasút is
helyett kapott – Fabriziónak ez tetszett
a legjobban –, mivel Széchenyi a gőzhajtás és a vasút meghonosításáért is sokat
tett.
A mauzóleumban az audiovizuális tárlatvezető készülék megemlíti, hogy a Széchenyi család leszármazottai közül néhányan Argentínában élnek.
Halálhírére a másik
nagy államférfi, a radikálisabb nézetei miatt egész életében vele szemben álló
Kossuth Lajos Széchenyit „a legnagyobb magyarnak” nevezte. Ha politikai ellenfele is így jellemzi őt,
akkor azt hiszem, ennél többet nem kell mondanom.
No hay comentarios:
Publicar un comentario