Bújócska a Szoborparkban (beszélgetések Fabrizióval)

- Apa, kik ezek az emberek?

- Ezek a szobrok a kommunizmusban, a II. világháború és 1990 között Budapest főbb terein álltak. Annak idején így ünnepelték egy újfajta társadalom megszületését.

 - De akkor miért hozták ide?

 - A magyarok nem voltak nagyon elragadtatva a szobroktól, mert a szovjet megszállásra és a demokrácia hiányára emlékeztette őket. Amikor 1990-ben végre szabad választásokat tarthattak és a szovjet katonák elhagyták az országot, rögtön elvitték a szobrokat a terekről.

 - És miért nem törték össze őket?

- Néhányat megsemmisítettek. Például nézd meg ezeket a csizmákat. Ezek Sztálin szobrához tartoztak valamikor, de az emberek darabokra zúzták a nagy részét. A többi szobrot épen hagyták, mert szépek voltak, vagy mert nem tartották annyira ellenszenvesnek, mint Sztálint. Vagy csak egyszerűen meg akarták őrizni a múlt emlékeit.


 

 - És neked hogy tetszenek?

 

- Az én ízlésemnek túl egyszerűek, és inkább propaganda célokkal készítették legtöbbjüket, nem művészi alkotásként. De ez a kettő itt elég jól néz ki. Valószínűleg Marxról és Engelsről ez az egyetlen kubista szobor. Ez a másik itt Lenin.

 - Egy kicsit félelmetesek.

 - Igazából mindig voltak olyan emberek, akik féltek tőlük. De nyugodj meg, téged már nem fognak bántani.

 - És ki az, aki olyan elkeseredetten fut sállal a kezében?
 

- Ezt a szobrot az I. világháború után megalakult Tanácsköztársaság emlékére készítették.

- Nézd csak, ebben a két nagy kézben egy labda van!

 

- A gömb a munkásmozgalom kommunista eszméit jelképezi. A kezek védelmezőn és büszkén mutatják azokat a világnak.

- Milyen nagy képzeletük volt ezeknek a művészeknek!

- Igen, a diktatúrákról nem is beszélve.

- Mit árulnak ebben a boltban?

- Zenét, egyenruhákat és más a kommunizmust jelképező tárgyakat. Képzeld, egy olyan oktatófilmet is árulnak, amely a besúgóknak tanította meg, hogy kell kémkedniük más emberek után.

- Már nincsenek besúgó iskolák, ugye?

- Nem, manapság ezt a marketing szakokon tanítják.

- És ezek a szobrok örökre itt maradnak?

- Előfordulhat. Vagy legalábbis addig, amíg egy félkegyelmű meg nem semmisíti őket, vagy ki nem tárja a park kapuit, hogy a szobrok visszatérhessenek Budapest tereire.
 

- Apa, nem bújócskázunk?

- Dehogynem. Ki lesz a hunyó?
 

 

A zene és a csend

Magyarországra érkezésem után nem sokkal volt szerencsém néhány szót váltani Magyarország Köztársasági Elnökével. Rövid beszélgetésünk alkalmával, Áder János Köztársasági Elnök megemlítette, hogy amennyiben igényes zenét szeretnék hallani, mindenképpen látogassak el a Művészetek Palotájába (http://mupa.hu). Nem minden nap kap az ember javaslatokat ilyen magas szintről, így természetesen hallgattam a tanácsra. A 13. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Claudio Abbadót láthattuk vezényelni, méghozzá az Orchestra Mozart élén a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (http://www.btf.hu/btf2013/). Nem is lehetett volna megfelelőbb alkalom látogatásomra.

Hasztalan lenne túl sokat beszélni Claudio Abbadóról, a zenei legendákat nem lehet körülírni. Azokat hallani kell. Ahhoz azonban, hogy jó minőségben hallgassuk, síri csendre van szükség, és ilyen elsőrangú helyekkel szerencsére nem fukarkodik Budapest. A Művészetek Palotája egy csodálatos kulturális központ, amely sokrétű művészeti ágaknak és kiállításoknak ad otthont. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – a Művészetek Palotájának legnagyobb terme – 1700 férőhelyes, 2005-ben adták át, és a legmodernebb technológiával van felszerelve, melynek kulcsfontosságú része az átalakíthatóság.

A színpadot három hidraulikus emelőszerkezettel lehet átalakítani úgy, hogy az alkalmas legyen különböző típusú zenekarok fellépéséhez. A minőségi hangzást a koncertteremben található zengőkamraajtók és a mozgatható függönyök korszerű motoros színpadtechnikai rendszere segíti. Az akusztika így egyedülállóvá válik minden egyes koncert esetében.
 

A Művészetek Palotája már a helyünk elfoglalása előtt teljes kényelmet biztosít. A mélygarázs használata ingyenes minden koncertlátogató számára, és nyugodtan hagyhatjuk a kabátokat, esernyőket az autóban, még egy olyan viharos éjszakán is, mint a március 27-ei nap volt (úgy tűnik, az időjárás figyelmen kívül hagyta, hogy ez a Tavaszi Fesztivál).
 

A terem bejáratánál modern gömb alakú kínálóból vehetünk cukorkákat, úgy vélem, ez tapintatos módja a köhögési roham megelőzésének. Egy nagyon kedves hölgy átnyújtja nekünk a programfüzetet (senki nem ad neki borravalót, mégis folyamatosan mosolyog) feltételezve, hogy legalább az arab számokat el tudjuk olvasni. Mindenkinek van számozott ülőhelye, ezért a helyek elfoglalása gyorsan és szervezetten működik. Ahogy átnéztem a programfüzetet, rájöttem, hogy az interneten más információt találtam, de ilyen körülmények között ez teljesen mellékes. Senki nem figyelmeztet hangosbemondón arra, hogy nem szabad telefonálni, vakuval fényképezni, hangoskodni vagy késsel neki esni anyósunknak. Civilizált emberek között ez alapvető dolog.

A közönség nyilvánvalóan imádja a zenészeket és a karmestert, és lélegzetvisszafojtva hallgatja az előadást. Claudio Abbado csak azt teszi, amit mindenki vár tőle. Mindenki – de tényleg mindenki – mozdulatlanul marad, egészen addig, amíg a második ráadás be nem fejeződik.

Mindenképpen hálás vagyok a közönségnek, a zenészeknek és Magyarország Köztársasági Elnökének a nagyszerű tanácsért.