sábado, 2 de marzo de 2013

Találkozásom Mr. Tangóval (Budai László)

Apámnak nagyon sajátos humorérzéke volt: Valentin napján születtem, de nem róla nevezett el, hanem arról a római császárról, aki Valentint, vagyis Szent Bálintot kivégeztette. Tehát idén február 14-én, mint minden február 14-én, megint születésnapom volt, azonban ez a mostani különleges (és kissé szomorkás hangulatú) születésnapnak indult, mivel két hónapja érkeztem Budapestre, és - Fabrizio és a feleségem kivételével - a szeretteimtől távol kell töltenem ezt az ünnepet. Ha mindez nem lenne elég, még 50 éves is lettem, és az ilyen évfordulóknál az ember késztetést érez, hogy jobban ünnepeljen, mint máskor. A fél évszázados születésnap méltó megünneplésére azonban nem voltak túl jók a kilátásaim, mivel családom és régi barátaim nagy része egy másik földrészen maradt, szóval nem csoda, ha kicsit szomorkásan tébláboltam azon a napon. Amikor egy porteño (Buenos Aires lakói a porteñók) nagyon szomorú, akkor vagy antidepresszánst szed, vagy beveti magát az edzőterembe - ezt csinálják a szomorú hollandok, ausztrálok és kínaiak is. Viszont, amikor nem vagyunk nagyon szomorúak, csak kissé melankolikusak, arra van Buenos Airesben egy elsőrangú gyógyír... a tangó. Nekem most tangóra van szükségem.

Ezzel eldőlt, hogy a MüPa Fesztivál Színház termében ünneplek idén, ahova Budai László „Tango No Tango” című előadása vonzott. A tangó főként folk elemekből építkezik, nagyon sűrű és szofisztikált folk, ezért úgy gondolom, hogy a nem buenos aires-iek teljes mélységében nem tudják átérezni. Általában a világ nagyvárosaiban mindig van egy-két művész, aki közvetítőként megpróbálja ezt a tartalmat az adott kultúrában elhelyezni. Ha ők nem lennének, a tangó nem terjedt volna el ilyen széles körben, talán csak néhány igen művelt ember ismerné, mint egy idegen kultúra érdekes megnyilvánulását, aminek nem sok köze van a mindennapokhoz (mint az egyiptomi piramisok, vagy a Kabuki színház). A tangó külföldi közvetítői általában haladó táncosok, akik sokszor jártak Buenos Airesben, hogy tovább képezzék magukat és a hobbijuk szép lassan a mesterségükké vált. Őket nevezem én - szeretettel - Mr. Tangónak. Némelyikük hatásvadász vagy egy cseppet megalomán.  Vannak azonban olyanok, akik nem ebben látják a tangó lényegét.  Magyarországon Budai Lászlót nevezem Mr. Tangónak, és ő a legjobb Mr. Tangó, akit ismerek (www.budaitango.hu).

A „Tango No Tango” produkció szereplői zenészek - egy igen jó énekes (tökéletes argentin kiejtéssel!) - és mintegy húsz táncos, akik elegánsan és odaadással mutatják be a tangó különböző formáit: az eredeti, utcán táncolt tangót, a milongák stílusát, a szalontangót, a nagyszínpadi tangót, de láttam azokat az apró mozdulatokat is, amik gyakorta elvesznek a kortárs táncművészet előadásaiban. Budai László nagyon jól gazdálkodik az „erőforrásokkal”, mindegyik táncosára az alkatának és felkészültségének legmegfelelőbb lépéseket osztotta, saját táncpartnerének megválasztásában sem kételkedhetünk, párja a nagyszerű Pirity Andrea. És a magyar Mr. Tangó nagylelkűen átengedi a színpadot a fináléra argentin Cristian Duarte és Lilach Mor kettősnek, övék a végső tánc. Az argentin válogatott mezét idéző ruhában, futball témára táncolnak, könnyekig meghatódom a tangó, az égszínkék zászló és a futball jelenlététől Budapest egyik legrangosabb színpadán. A közönség is lelkesen tapsol. Úgy tűnik, végül nem lesz olyan szomorú ez a születésnap…

De ez még nem minden. Már épp indulok haza a gyertyákat elfújni, amikor Budai László szót kér a végső tapsviharban… és kéri, hogy jöjjek fel a színpadra! Ott, mindenki előtt elmondja, hogy ma van a születésnapom, és amikor a nézőtéren 600 ember tapsolni kezd engem köszöntve, akkor már kicsit remeg a lábam. Nagyon köszönöm Önöknek, hogy az első félszázados születésnapomon ilyen kedvesen felköszöntöttek. Hát elég szép számban összejöttünk végül!

Budapest és a tangó határozottan több meglepetést tartogat számomra, mint azt eleinte gondoltam.

 

No hay comentarios:

Publicar un comentario