Végső búcsú a Vidámparktól

Tavaly, a tél kellős közepén költöztünk Magyarországra, és megérkezésünk második napján már Budapest hófedte utcáit róttuk Fabrizióval. Sétánk során hamar felfedeztük a Vidámparkot is, és a drótkerítésen át nézegettük, hogy milyen izgalmak várnak majd ránk, ha egyszer újra tavasz lesz. Sóvárogtunk, épp úgy, ahogy egy ragadozó távolról méregeti prédáját.

  

Elérkezett a tavasz, és Budapest kivirágzott. Azt tudni kell, hogy a Vidámpark az nem Disneyland. Igazi vurstli, autentikus hangulat, mint a „Garufa” tangóban a „Parque Japonés” vagy mint az egykori „Italpark” Buenos Airesben, persze az összetéveszthetetlen magyar hangulattal megfűszerezve.

Az 1906-ban készült körhintában a lovak érthetetlen nyugalommal galoppoznak, mintha csak egy novellából ugrottak volna elő. A dodzsemben az autók egy zárt helyen száguldoznak, és céljuk utolérni egy öt másodpercenként más-más helyen felvillanó fénycsóvát, ily módon garantálva a folyamatos ütközéseket. A barlangvasút egy olyan alagúton röpít minket keresztül, melyben Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének egyes jelenetei elevenednek meg mozgó bábúkkal illusztrálva (apropó, soha de soha ne mondják egy magyarnak, hogy nem tudják, ki az a Petőfi Sándor).

Természetesen nem hiányozhat a terítékről a céllövölde, az óriáskerék és más, nagy sebességű szórakoztató elemek. De a fő attrakció mégiscsak az 1922-ben, fából épült hullámvasút. Valódi műalkotás.

  

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a nyár során számos alkalommal ellátogattunk a Vidámparkba, és persze mindig új élményekkel tértünk haza, annyira fáradtan, hogy amíg én vezettem, Fabrizio már a kocsiban elaludt. Szeptember 29-én újra elmentünk, ami azért volt igazán különleges, mert ez volt az utolsó látogatásunk. Nehéz elhinni, de a Vidámparkot örökre bezárták. Azt mondják nem jövedelmező, sokba kerül a fenntartása, így több jut az Állatkertnek, a mai gyerekek már játékkonzolokon játszanak.

Ezen a vasárnapon tehát felkészültünk, hogy végső búcsút vegyünk a Vidámparktól. Keserédes érzések kerülgettek aznap. A jegypénztár hosszú soraiban a többiekkel úgy néztünk egymásra mintha érthetetlen és igazságtalan végzetünkre várnánk. A horrorlabirintusban a múmia és Frankenstein inkább részvétet mintsem félelmet keltett bennünk. Szegény szörnynek most új munka után kell nézni! Még mindig nem tudom elhinni, és egy héttel később, amikor ezeket a sorokat írom, előveszem azt a műanyag karkötőt, mely a mindannyiunkban szunnyadó gyermeki világba engedett betekintést néhány órára.

  

Persze én nagyon jól tudom, hogy ez nem végződhet így. Ellen kell állnunk. Még mindig léteznek olyan helyek, ahova nem érnek el a ragadozók, a városfejlesztők vagy a könyvelési szakértők. Jóindulatú helyek, ahol menedéket találunk, amikor a merkantilizmus sarokba szorít. Apai szívem, vagy mától kezdve, a te emlékezeted, nyájas Olvasó. Kedves menedékhelyek, ahol Fabrizio mindig eltévedhet az elvarázsolt kastélyban, elszédülhet a hullámvasúton. Ahol a Drakula és a Farkasember pedig szabadon ijesztgethet minket lelkiismeret-furdalás nélkül.

És a körhinta forog tovább. 

  

Ki volt a legnagyobb magyar?

2013. augusztus 20-án, Szent István napján, Áder János Köztársasági elnök ünnepi beszédében Széchenyi Istvánt idézte: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” Ez volt az egyetlen idézet a beszédében. Nemzeti ünnepen az államelnökök rendszerint nem akárkitől idéznek. Nem véletlen, hogy egy olyan nagy hazafi szavait idézte a magyar államelnök, aki nem csak megfontolt politikus volt – liberális konzervatív –, hanem iparosodást szorgalmazó ország-fejlesztő államférfi, aki jól ismerte Európát és tudta, hogy Magyarország is képes lenne oda eljutni, ahova európai szomszédjai. Csakhogy addig igen küzdelmes út vezetett.

Nem voltam még olyan magyar városban, ahol ne lenne Széchenyi tér, út vagy utca. A nagyköveti rezidencia ugyancsak egy róla elnevezett utcában áll, ezért már megérkezésem óta kíváncsi voltam a névadó személyre és érdemeire. Miután a Habsburg haderő tisztjeként részt vett a Napóleon elleni harcokban (1809-1825), Széchenyi István gróf életét hazájának szentelte. Sokrétű és termékeny volt ez az élet. Hadd hozzak fel néhány példát tettei közül – már egy ilyen is elég lenne, hogy valakire örökké emlékezzen az utókor:

- 1825-ben egyévi jövedelmét ajánlotta fel azért, hogy abból megalapítsák a Magyar Tudományos Akadémiát.

- Ösztönözte, megterveztette és személyesen irányította a Duna és a Tisza folyók medrének szabályozását. Az évszázados fenyegetettség, amit a folyók áradása jelentett, így átalakult egy nagyszerű lehetőséggé, amivel a magyar termékeket bekapcsolta a külföldi áruforgalomba.

- Megépíttette a Lánchidat, mely Budapest legszebb dísze ma is, valamint a Várhegyet átszelő Alagutat. Nemzeti Színházat is építtetett.

- 1830-ban megjelent „Hitel” című könyve, amely útmutató volt a feudalizmus felszámolásában és az ország ipari fejlesztésében.

- „Lovakrul” című könyve nem csak a lóversenyek szervezett fejlődésére szolgált – bár kétségtelenül jót tett a magyar lovassportnak –, hanem az állattenyésztés és a lovak gazdasági fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 19. század embere volt, élete mozgalmas és tevékeny, teljes elkötelezettséggel munkálkodott számtalan területen. Politikusként Habsburg-párti volt, egészen 1848-ig. Ekkor értette meg, hogy a nemzet függetlensége szükséges a haladáshoz, ez pedig csak forradalom útján volt megvalósítható. 45 éves, amikor felségül veszi elhunyt barátjának özvegyét, azt az asszonyt, akit évek óta szeretett. A 48-as forradalom vége felé egészsége megromlott, idegszanatóriumba vonult, de élete végéig publikált politikai leveleket, iratokat. Az osztrák udvar ellene fordult utolsó éveiben, és az idős gróf 1860-ban saját kezével vetett véget életének.

Nyughelye a család birtokán, Nagycenken található, ahol a személyiségét hűen tükröző, nemes egyszerűséggel berendezett kastély parkjában még egy gőzmozdonyos kisvasút is helyett kapott –  Fabriziónak ez tetszett a legjobban –, mivel Széchenyi a gőzhajtás és a vasút meghonosításáért is sokat tett.

A mauzóleumban az audiovizuális tárlatvezető készülék megemlíti, hogy a Széchenyi család leszármazottai közül néhányan Argentínában élnek.

Halálhírére a másik nagy államférfi, a radikálisabb nézetei miatt egész életében vele szemben álló Kossuth Lajos Széchenyit „a legnagyobb magyarnak” nevezte.  Ha politikai ellenfele is így jellemzi őt, akkor azt hiszem, ennél többet nem kell mondanom.

Egy szerelem hosszú története (Plitvicka Jezera – Horvátország)

Családommal erdei és hegyi túráink alkalmával általában két-három órát gyalogolunk, hogy elérjünk a vízeséseshez, a túra fénypontjához, ahol gyönyörködünk a csodálatos tájban, majd erőt gyűjtünk a visszaúthoz. A Plitvicei-tavak Nemzeti Parkban (http://www.np-plitvicka-jezera.hr/) már az első húsz percben húsz vízeséssel találkozik az ember, és azután egyre több zuhatag, patak, kilátó, türkiz lagúna és tó jön velünk szembe, mintegy szabadtéri labirintust képezve egy csodálatos hegység szívében, hihetetlenül gazdag növényvilággal tarkítva (1267 növényfajt jegyeznek a parkban, ebből 55 féle különböző orchideát).

Ez a fantasztikus természeti jelenség részben annak a tizenhat tónak köszönhető, melyek különböző magasságokon, egymással összekapcsolva helyezkednek el. Érdekes tény, hogy a vízben található ásványi anyagok elmeszesítik a közelben lévő növényeket, melyek az idő múlásával mésztufává alakulnak: porózus, habkönnyű kővé a leghihetetlenebb formákat öltve. 

Dombok, hidak és kicsiny szigetek tárulnak a szemünk elé, ahol nem kevesebb, mint 300 különböző pillangófaj él együtt a madarakkal, farkasokkal és barnamedvékkel (nincs ok az aggodalomra, a barnamedve nagyon félős, éppen, hogy csak megmutatja magát a látogatóknak).

Kirándulásunk bázisaként a Hotel Degeniját (www.hotel-degenija.com) választottuk, mely 5 km-re helyezkedik el a Nemzeti Park 1. számú bejáratától. Szimpatikus és jól felszerelt helynek bizonyult, méltányos árakkal, jó parkolóhelyekkel és egy kedves étteremmel, ahol egyszerű helyi ételekből választhatunk (érdemes előre asztalt foglalni, ha nem akarunk várakozni).

 

Feltételezem, hogy a természet szerelmesei akár egy életet is el tudnának tölteni Plitvicében, de sajnos nekünk csupán hat óránk volt, hogy betekintést nyerjünk a Nemzeti Park egy-egy varázslatos szegletébe, gyalog, hajón és erdei kisvasúton. Minden lépés új meglepetést kínált a természet „Alhambrájának” folyosóin bebarangolt utunk során. Az embernek az a furcsa érzése támad kirándulás közben, hogy a víz csörgedezése egy végtelen mesteri szimfóniává alakul át.

Eme nagyszerű koncert lezárásaként, még jutott időnk a Barac barlang felfedezésére (12 km-re a Nemzeti Parktól, egy 45 perces idegenvezetéssel egybekötve), melyről azt feltételezik, hogy már 6000 éve is lakták emberek.

Az alkonyat fényében ideiglenes otthonunkba érkezve magunkénak tudhattuk azt a jóleső érzést, amikor valaki a kulisszák mögül bepillantást nyer a fák, vizek és sziklák türelmes és gyümölcsöző románcába. A világ ezen kicsiny szegletében rájövünk, hogy az életben semmi sem véletlen. A Plitivicei Nemzeti Parkban nyilvánvalóvá válik, hogy a Teremtés módszeres tervezés eredménye, és nincs más dolgunk, mint felfedezni és hálásan gyönyörködni minden szépségében.

Tokaj bölcsessége (Sárospatak II)

Sárospatak nem csupán Szent Erzsébet és II. Rákóczi Ferenc hőstetteit jegyzi, de a magyar oktatás bölcsője is. A város akkor vált a Rákóczi család örökségévé, amikor Lorántffy Zsuzsanna, II. Rákóczi Ferenc dédapjával, I. Rákóczi Györggyel házasságot kötött. Lorántffy Zsuzsanna hatalmas szőlőskertek tulajdonosa és lelkes kálvinista volt, a 17. század közepén pedig megalapította a Református Kollégiumot, mely ma is működik a város központjában.

Református Kollégium.Sárospatak.

A város nemcsak a kivételes személyiségek és halhatatlan harcosok szülőföldje. Sárospatak a Tokaj régió szívében található, ami csak egyet jelenthet… a világ egyik legismertebb bortermelő vidékén járok.

Idegenvezetőm Kun Lajos volt, aki egész életében bortermeléssel foglalkozott, és örömmel mutatta be saját pincészetét, mely a legmodernebb eszközökkel van felszerelve. Számos helyen előfordul, hogy a kispincészeteket átveszik nagy cégek, és eltűnik a családi hagyomány. Tokajban ez nem annyira jellemző. Kun Lajos személyesen felügyeli a szüretelést, és csakis saját szőlészetéből származó gyümölcsből készít bort.

Kun Lajos, Giacomino Claudio, Kocsis Attila es Giacomino Fabrizio

 Miután mesélt a borkészítés eljárásairól, a hordók alapanyagáról és az érlelési időkről, idegenvezetőm elérkezettnek látta a pillanatot, hogy fény derüljön az igazságra. A Vár környékén, egy hatalmas vaskapu mögött 85 lépcsőfok vezet le a kincshez: a pincészet bejáratához. A főfolyosóból nyolc, egyenként 25 méteres alagút nyílik, melyekben a 14 Celsius fokos hőmérséklet ideális feltételeket biztosít a palackozott borok tárolására. Lajos gyertyafényben mutatta be termékeit, és megkezdődött a borkóstolás. Először egy lágyabb száraz fehér bort kóstoltunk, majd áttértünk a legendás édes Tokaji Aszú borokra. 1 puttonyos bor került elsőként poharamba, majd szép sorban végigkóstoltam a 2 és 3 puttonyosos nedűket, amíg el nem értünk a 6 puttonyos Aszúhoz. Sűrű és borostyánszínű bor, mely a vidék összes ízét magában rejti. Aztán hirtelen úgy tűnt a délután idillje odavész, amikor házigazdám megkérdezte: „És ez a bor… hogy ízlik?” „Kiváló bor, a Sauternes-re emlékeztet.” - válaszoltam gondolkodás nélkül. (Mert ugye bort hasonlíthatjuk egy virág illatához, vagy egy aszalt gyümölcs ízéhez, egy vadállat bőréhez, sőt, akár még egy vörös hajú kamaszlány őszi napsütésben előbújó árnyékához… de hogy juthatott eszembe egy másik borhoz hasonlítani??!) Vendéglátóm egy pillanatra értetlenül és meglepetten meredt rám. De azután jósága kerekedett felül, és kedvesen elmagyarázta a következőket: „Hát, igen… maguk a franciák is eljöttek Tokajba, mert ugyanezt gondolták… de itt aztán megértették, hogy mi merőben más eljárásokat használunk, és a boraink emiatt igencsak különbözőek.” Bűnbánóan és szégyenkezve, de ugyanakkor megnyugodva egyetértettem. A barátságunk már nincs veszélyben. Ezt megpecsételvén, vendéglátóm egy ritka gesztussal tisztelt meg: kinyitott egy palack 1972-es évjáratú 5 puttonyos aszút (1972! Én akkortájt tanultam írni!). Nincsenek szavaim ennek a felejthetetlen pohár bornak a leírására.

A következő nap újdonsült barátom meghívott egy családi ebédre. „70 éves vagyok, és ez az első alkalom, hogy megismerhettem egy argentin embert. Talán még egyszer nem történik ilyen az életemben, úgyhogy semmiképpen nem utasíthat vissza.” – érvelt következetesen. A családi fotók, az apró figyelmességek és kedves gesztusok, a feltálalt fogások házias íze számomra nagy élmény volt. Igazán megértettem, honnan ered ennek a vidéknek legendás nagylelkűsége és borainak nemessége.

Amikor délután útnak indultunk Budapest felé, a visszapillantó tükörben észrevettem, hogy házigazdánk egészen addig integetett utánunk, míg csak el nem tűntünk a látóhatáron.

A Szent és a Fejedelem (Sárospatak I)

Sárospatak 15.000 lelket számláló kisváros Északkelet-Magyarországon. Jelentősége azonban sokkal nagyobb, mint a mérete. Utcáinak nyugalma elmélkedésre invitál. Két épület is kiemelkedik a horizonton: a Szent Erzsébet templom és a Rákóczi-vár. A Bodrog partjáról tökéletesen látható mindkettő, ahol számos kérdés merül fel bennem. Mi lehetett fontosabb a város megalapításában és fejlődésében? A szellem vagy az anyag? Vajon melyik hagyott mélyebb nyomot a történelemben? A szentközösség vagy a kard? A szeretet vagy a háború? A Szent vagy a Fejedelem?

Itt született Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben, II. András magyar király lánya. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Csupán 14 éves volt, amikor összeházasodtak, három gyermekük született. Elhivatottságot érzett a gyengék iránt, ezért férje beleegyezésével vagyonuk jó részét szétosztotta a rászorulók között. Önfeláldozása megmutatkozott a pestis idején is, amikor ellátta a betegeket, és ételt osztott a szegényeknek. 20 évesen özvegyült meg, és 24 évesen hunyt el. Halálos ágyán Assisi Szent Ferenctől kapott vigasztaló levelet. Négy évvel halála után szentté avatták. Ezután minden második lánygyermeket Erzsébetnek kereszteltek Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. Európa szerte mély tisztelet övezte Szent Erzsébetet.

A róla elnevezett templomot eredetileg a 15. században építették, ám a 18. században felújították. Ezen korból származik a templom barokk főoltára is. A templom előtt látható egy bronz szoborcsoport, Varga Imre alkotása, amely Erzsébetet ábrázolja férjével. Néhány lépésnyire kicsiny múzeum van, életével és örökségével kapcsolatos emlékeket őriznek itt.

Tíz perc sétával megérkeztünk a Rákóczi-várhoz. A 17. század végén, 350 évvel Erzsébet halála után a magyar területeken a Habsburgok uralkodtak, ugyanakkor a törökök és más hatalmak fenyegették az országrészt. A Rákóczi család birtokában több mint egy millió hektárnyi föld volt, Magyarország legbefolyásosabb családjaként nagy reménysége volt mind a nemességnek, mind a parasztságnak, a nemzeti függetlenség visszaállításában.

A vár egyik apró szobájában a mennyezetet rózsák díszítik. Ebben a szobában, a rózsák alatt szövődtek I. Rákóczi Ferenc függetlenségi tervei. Titkos összejövetelek, szövetkezések helyszíne volt ez a helyiség. A rózsák alatt… Latinul a „sub rosa” kifejezésnek két jelentése van. Szó szerint azt jelenti, „a rózsa alatt”, átvitt értelme pedig: „titokban”.

Fia, II. Rákóczi Ferenc volt a legfontosabb a Rákócziak közül. 1676-ban, négy hónappal édesapja halála előtt született, és gyermekkora legnagyobb részét I. Lipót magyar király gyámsága alatt töltötte. Egyetemi tanulmányait követően feleségével, Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnővel Sárospatakon alapították meg a fejedelmi udvart.

II. Rákóczi Ferenc tudta, hogy külföldi segítségre lesz szüksége céljának elérése érdekében. Intelligenciája és lelkesedése számos európai uralkodó érdeklődését felkeltette. Nagy Péter orosz cár barátként tekintett Ferencre. A Várban pedig, egyéb kincsek között, fellelhető egy gyönyörű szekrény, amit XIV. Lajos ajándékozott a fejedelemnek.

Nemzeti hős, politikai hadvezér és katona: Rákóczi élete tele van hihetetlen történetekkel. Egy véres ütközet után katonái halottnak hitték és a csatatéren hagyták az eszméletlen fejedelmet. 1701-ben a bécsújhelyi börtönből felesége segítségével sikerült megszöknie. 1703-ban Erdélyi Fejedelemnek választották, és ő ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy a spanyol örökösödési háborúval párhuzamosan megkezdődjön a harc a Habsburgok ellen, a magyar függetlenségért. A többségében jobbágyokból álló magyar haderő igencsak megnehezítette a birodalmi seregek tapasztalt katonáinak dolgát, pedig vezetőjük Savoyai Jenő, korának egyik legkiválóbb hadvezére és diplomatája volt. 

Rákóczi nagy mennyiségű rézpénzt veretett, melyet nem csak a hadsereg fenntartására, hanem a vallási szabadság és a kultúra támogatására fordított. A tehetséges hazafi erőfeszítéseit azonban nem koronázta siker: 1711-ben a Habsburgok olyan békeegyezményt kötöttek a nemességgel, mely egy csapásra összetörte Rákóczi függetlenségről szőtt álmait. Lengyelországban találkozott az orosz cárral, Párizsban pedig a francia királlyal. Mindketten szívélyesen fogadták, és személyes védelmet ígértek neki, azonban nem kapta meg, amit leginkább szeretett volna: a magyar szabadságharc politikai és katonai támogatását. 1717-ben Konstantinápolyba utazott, reménykedve, hogy a szultán támogatását sikerül megszerezni, de ez a szövetség sem valósult meg, csupán menedéket ígértek neki a Márvány-tenger partján, Rodostóban.

Hatalmas birtokaitól megfosztották, családját kivégeztették. A Habsburgok eldöntötték, hogy eltörlik a Rákóczi nevet a föld színéről. II. Rákóczi Ferenc életének utolsó 18 évét Rodostóban töltötte, ahol napjai írással, olvasással és esztergálással teltek. Lehetséges, hogy az Oszmán Birodalom rejtett szegletében, miközben régi bajtársaival beszélgetett, eszébe jutottak Szent Erzsébet szavai. Az erdőkben tett hosszú séták során elmerengett a vagyon, a politikai barátságok és az udvari élet hiábavalóságán. Azt hiszem, száműzetésének búskomor pillanataiban a magyar függetlenség iránt érzett elhivatottsága és álmainak meghiúsulása miatti fájdalma elvezette őt Szent Erzsébethez, megszüntetve a Szent és a Fejedelem közötti időbeli és felfogásbeli különbségeket. A magyar népért érzett szeretet bizonyára még közelebb hozta, és végül egybefűzte lelküket… Mint a világtörténelemben a szeretet és a háború, olyan Sárospatakon a Templom és a Vár.

Győr: Patkó Imre gyűjtemény

A művészetnek két dologra van csupán szüksége: művészekre és műgyűjtőkre. A festészet fennmaradna kritikusok, múzeumok, a múzeumot látogató közönség, műkereskedők, galériavezetők, kurátorok, művészettörténészek, bloggerek vagy diplomaták nélkül. Műgyűjtők nélkül azonban a képzőművészetet életben tartó társadalmi-gazdasági mechanizmusok összeomlanának.

A műgyűjtők szenvedélyes emberek, szükségük van valódi szépségre, legyenek akár vagyonos cégvezetők vagy csak egyszerű alkalmazottak. Előfordul, hogy egy jó befektetés reményében bármit megtesznek, hogy megszerezzenek egy festményt, de mindig társul hozzá egy jó adag romantika és gyermeki ártatlanság a művészet rejtélyes útjainak megfejtése érdekében.

A történelem során már megismerhettünk kiváló és még kiválóbb műgyűjtőket is. A legfigyelemreméltóbbak között találjuk Patkó Imrét. Gyűjteményét Győr belvárosában (Széchenyi tér 4.) tekinthetjük meg. A múzeum egy 17. századi épületben található, mely a városban alkotó művészeknek is számos alkalommal adott kiállítóteret. A múzeum épületének sarkán lévő faemlékbe az odalátogatók szögeket ütöttek látogatásuk mementójaként.

 Amikor megérkeztem, zárva találtam a tárlatot, de a Xantus János Múzeumban dolgozó hölgy nagyon kedvesen kinyitotta nekem az épületet. A kiállítás betekintést nyújt Patkó Imre életének nagy részébe. A harmadik emeleten álarcokat, talizmánokat és egyéb emléktárgyakat láthatunk, amelyeket az újságíró, etnográfus és történész Patkó Kínában, Tibetben, Indiában és Afrikában tett gyakori utazásai során gyűjtött össze. Ezen országokban Patkó számos alkalommal élt együtt modern társadalmaktól elzárt közösségekkel a 20. század derekán.

 

Az első és második emeleten magyar művészek illetve nemzetközileg is elismert festők, mint Marc Chagall, Charles Rouault, Karel Appel, Georges Braque és Pablo Picasso műveit csodálhatjuk meg. A képeken jól látszik, hogy hozzáértő válogatta össze, felülemelkedve különböző korszakok divathóbortjain.

Karel Appel "Figura hallal"

Ujhaázi Péter "Katona"

 

Miközben a festményekben gyönyörködtem, az ablakon keresztül észrevettem a szembenálló, 17. században épült Loyolai Szent Ignác bencés templomot. Győr varázslatos nyugalmában összemosódtak az afrikai törzsek, az ellenreformáció barokkja és a kortárs művészet kontrasztjai. Patkó Imre nagyon jól tudta, hogy mindhárom egyugyanazon történelem fejezeteiből származik. Humanista felfogása szerint minden civilizáció és népközösség egy hatalmas kaland része. A Patkó Imre gyűjtemény ebbe a különös misztériumba enged bepillantást.

 

 

Bújócska a Szoborparkban (beszélgetések Fabrizióval)

- Apa, kik ezek az emberek?

- Ezek a szobrok a kommunizmusban, a II. világháború és 1990 között Budapest főbb terein álltak. Annak idején így ünnepelték egy újfajta társadalom megszületését.

 - De akkor miért hozták ide?

 - A magyarok nem voltak nagyon elragadtatva a szobroktól, mert a szovjet megszállásra és a demokrácia hiányára emlékeztette őket. Amikor 1990-ben végre szabad választásokat tarthattak és a szovjet katonák elhagyták az országot, rögtön elvitték a szobrokat a terekről.

 - És miért nem törték össze őket?

- Néhányat megsemmisítettek. Például nézd meg ezeket a csizmákat. Ezek Sztálin szobrához tartoztak valamikor, de az emberek darabokra zúzták a nagy részét. A többi szobrot épen hagyták, mert szépek voltak, vagy mert nem tartották annyira ellenszenvesnek, mint Sztálint. Vagy csak egyszerűen meg akarták őrizni a múlt emlékeit.


 

 - És neked hogy tetszenek?

 

- Az én ízlésemnek túl egyszerűek, és inkább propaganda célokkal készítették legtöbbjüket, nem művészi alkotásként. De ez a kettő itt elég jól néz ki. Valószínűleg Marxról és Engelsről ez az egyetlen kubista szobor. Ez a másik itt Lenin.

 - Egy kicsit félelmetesek.

 - Igazából mindig voltak olyan emberek, akik féltek tőlük. De nyugodj meg, téged már nem fognak bántani.

 - És ki az, aki olyan elkeseredetten fut sállal a kezében?
 

- Ezt a szobrot az I. világháború után megalakult Tanácsköztársaság emlékére készítették.

- Nézd csak, ebben a két nagy kézben egy labda van!

 

- A gömb a munkásmozgalom kommunista eszméit jelképezi. A kezek védelmezőn és büszkén mutatják azokat a világnak.

- Milyen nagy képzeletük volt ezeknek a művészeknek!

- Igen, a diktatúrákról nem is beszélve.

- Mit árulnak ebben a boltban?

- Zenét, egyenruhákat és más a kommunizmust jelképező tárgyakat. Képzeld, egy olyan oktatófilmet is árulnak, amely a besúgóknak tanította meg, hogy kell kémkedniük más emberek után.

- Már nincsenek besúgó iskolák, ugye?

- Nem, manapság ezt a marketing szakokon tanítják.

- És ezek a szobrok örökre itt maradnak?

- Előfordulhat. Vagy legalábbis addig, amíg egy félkegyelmű meg nem semmisíti őket, vagy ki nem tárja a park kapuit, hogy a szobrok visszatérhessenek Budapest tereire.
 

- Apa, nem bújócskázunk?

- Dehogynem. Ki lesz a hunyó?
 

 

A zene és a csend

Magyarországra érkezésem után nem sokkal volt szerencsém néhány szót váltani Magyarország Köztársasági Elnökével. Rövid beszélgetésünk alkalmával, Áder János Köztársasági Elnök megemlítette, hogy amennyiben igényes zenét szeretnék hallani, mindenképpen látogassak el a Művészetek Palotájába (http://mupa.hu). Nem minden nap kap az ember javaslatokat ilyen magas szintről, így természetesen hallgattam a tanácsra. A 13. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Claudio Abbadót láthattuk vezényelni, méghozzá az Orchestra Mozart élén a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (http://www.btf.hu/btf2013/). Nem is lehetett volna megfelelőbb alkalom látogatásomra.

Hasztalan lenne túl sokat beszélni Claudio Abbadóról, a zenei legendákat nem lehet körülírni. Azokat hallani kell. Ahhoz azonban, hogy jó minőségben hallgassuk, síri csendre van szükség, és ilyen elsőrangú helyekkel szerencsére nem fukarkodik Budapest. A Művészetek Palotája egy csodálatos kulturális központ, amely sokrétű művészeti ágaknak és kiállításoknak ad otthont. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – a Művészetek Palotájának legnagyobb terme – 1700 férőhelyes, 2005-ben adták át, és a legmodernebb technológiával van felszerelve, melynek kulcsfontosságú része az átalakíthatóság.

A színpadot három hidraulikus emelőszerkezettel lehet átalakítani úgy, hogy az alkalmas legyen különböző típusú zenekarok fellépéséhez. A minőségi hangzást a koncertteremben található zengőkamraajtók és a mozgatható függönyök korszerű motoros színpadtechnikai rendszere segíti. Az akusztika így egyedülállóvá válik minden egyes koncert esetében.
 

A Művészetek Palotája már a helyünk elfoglalása előtt teljes kényelmet biztosít. A mélygarázs használata ingyenes minden koncertlátogató számára, és nyugodtan hagyhatjuk a kabátokat, esernyőket az autóban, még egy olyan viharos éjszakán is, mint a március 27-ei nap volt (úgy tűnik, az időjárás figyelmen kívül hagyta, hogy ez a Tavaszi Fesztivál).
 

A terem bejáratánál modern gömb alakú kínálóból vehetünk cukorkákat, úgy vélem, ez tapintatos módja a köhögési roham megelőzésének. Egy nagyon kedves hölgy átnyújtja nekünk a programfüzetet (senki nem ad neki borravalót, mégis folyamatosan mosolyog) feltételezve, hogy legalább az arab számokat el tudjuk olvasni. Mindenkinek van számozott ülőhelye, ezért a helyek elfoglalása gyorsan és szervezetten működik. Ahogy átnéztem a programfüzetet, rájöttem, hogy az interneten más információt találtam, de ilyen körülmények között ez teljesen mellékes. Senki nem figyelmeztet hangosbemondón arra, hogy nem szabad telefonálni, vakuval fényképezni, hangoskodni vagy késsel neki esni anyósunknak. Civilizált emberek között ez alapvető dolog.

A közönség nyilvánvalóan imádja a zenészeket és a karmestert, és lélegzetvisszafojtva hallgatja az előadást. Claudio Abbado csak azt teszi, amit mindenki vár tőle. Mindenki – de tényleg mindenki – mozdulatlanul marad, egészen addig, amíg a második ráadás be nem fejeződik.

Mindenképpen hálás vagyok a közönségnek, a zenészeknek és Magyarország Köztársasági Elnökének a nagyszerű tanácsért.